7. nap

Sziasztok! :) Tudom, hogy nagyon ritkán hozok részeket, de mostantól minden héten várható lesz, ugyanis már a telefonomról is lehet blogolni. :D
Jó olvasást,
                  Bo. xx
Szeptember 7., vasárnap
Semmi sem véletlen. Így volt ez ma is. Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy nagyon jól jön a Londoni út. Tegnap mikor beléptem Facebook-ra, Márk már várt. (ez később derült ki) Rögtön rám írt, ezért hihetetlen boldogság fogott el. Nem felejtette el a pénteket!  
Márk üzenete: Szia, Lola. ;)  
Laura üzenete: Szia. :)  
Márk üzenete: Ráérsz holnap?
Randira hívott. Amikor ezt a sort olvastam, már a fellegekben jártam. Rózsaszín köddel a fejemben válaszoltam.  
Laura üzenete: A délelőttöm pakolással fog telni, a délután szabad. :)
 Márk üzenete: Akk 3, tér?
Még sohasem hívott el fiú valahova, de nem így képzeltem. ,,Akk 3, tér?" Egyáltalán nem tetszett ez a stílus, de azért válaszoltam.  
Laura üzenete: ok
Ő sem erőltette meg magát túlságosan, én sem fogom túl spilázni. Furcsa hangulatváltozásaim vannak. Elvileg a kamaszkorral jár. Visszaírt egy smiley - t, én meg kijelentkeztem, de azért vártam a mai napot.
Reggel első dolgom az volt, hogy beállok a zuhany alá. A hajmosás ,,csak" negyed óra volt, de szeretek énekelni a fürdőben, ugyanis jó az akusztikája. Így kicsit elhúzódott. :)
- Laura! Gyere már ki a fürdőből! Te akarod fizetni a vízszámlát? - kiabált be anya másfél óra múlva.
- Apu új munkájának a fizetéséből az is kitelik, nem? - mondtam gúnyosan, miközben elállítottam a csapot. Mondott valamit az orra alatt, ami azt jelenti, hogy enyém a pont. Fél óra múlva kiléptem a fürdőszobaajtón, és lesiettem a konyhába.
- Szóval ki a szerencsés? - mosolygott rám anyu.
- Mi- miről beszélsz? - pirultam el.
- Csak nehogy apád megtudja - nevetett fel.
- Úgysem lesz belőle semmi - húztam el a számat - Holnaptól minden más lesz.
Anyu arcán együttérzést fedeztem fel. Volt egy olyan érzésem, hogy ő sem volt oda annyira a költözéstől. Messze a szüleitől. Eltereltem a témát és rákérdeztem az ebédre.
- Nagy valószínűséggel pizzát rendelünk. A költözés sok időt elvesz. - sóhajtott fel.
- Nem baj, szeretem a pizzát - vigyorogtam.
Nem akartam Londonról beszélni, de annyi kérdésem volt!
- És hol fogunk lakni? Szállodában vagy velük? - fintorogtam.
- Mellettük. De miért utálod őket ennyire?
- Nem utálom őket. Csak nem szeretem.
- Hmm, értem. Pedig biztos nagyon jóban lennétek. - kacsintott rám.
- Anya! - néztem rá mérgesen.
- Miért? Nagyon aranyos srácok, és nem sokkal idősebbek, mint te.
- Ja, csak négy évvel. - legyintettem. Felnevetett, mire én tovább kèrdezgettem. Kiderült, hogy apu már régen megpályázta ezt az állást. Találkozott a tagokkal, sőt rólam is mesélt nekik. Remélem nem harangozta be, hogy én mekkora de mekkora rajongójuk vagyok, mert akkor nagy csalódás fogja érni a srácokat. Egyébként tényleg nem utálom őket, mert nincs is rá okom. Azt sem tudom kicsodák. Soha nem beszéltem még velük. Lehet tényleg jófejek, és nem olyanok, mint a többi külföldi, egoista sztár. De ez majd úgyis kiderül.
Ebédig elszórakoztattam anyát, majd felmentem a szobámba készülődni. Mivel Márk sem az a kiöltözős fajta, lazábbra vettem a figurát és egy lila- fekete összeállítást találtam ki. Nem mintha emós lennék, de jól állnak ezek a színek.
Sminkelni totál nem volt kedvem. Egyrészt, mert szerencsére a bőröm tiszta és nem vagyok tele pattanásokkal. Másrészt meg felesleges, mivel inkább a sminkkel csúnyítom el az arcom. Tehát szájfényen kívül semmi. Így lettem kész kettőre. Még egy egész órám volt, ezért kihasználtam az időt és beültem a gép elé.
Az idő hamar elrepült, de rengeteg mindent megtudtam. Pl.: A One Direction az X - Faktor - ban alakult. , A One Direction az iCarly - ban is szerepelt , A One Directionnak hamarosan jön a második VILÁGturnéja.
Eddig tényleg csak én nem hallottam róluk!? Világturné persze. Ide, Magyarországra bezzeg nem tolják a képüket, pedig csomó Directioner van. Ezért majd jól beolvasok nekik. ;)
Ezeken töprengtem, amikor megszólalt a telefonom. SMS - em jött. Odaszaladtam az ágyhoz, hogy megnézzem, aztán földhöz vágtam a telefonom.
Feladó: Márk
Remélem, még nem indultál el, mert vigyáznom kell az öcsémre, nem tudok menni. Bocsi. Xxx
Szörnyen dühös lettem rá. Mi az, hogy vigyáznia kell az öccsére? NINCS IS ÖCCSE! Vagyis én nem tudok róla. De ha lenne is, szólhatott volna előbb. Viszont az én programomat nem fogja elrontani egy fiú. Összeraktam a földön darabokban heverő készüléket és felhívtam Szabinát és Jázmint, hogy mit szólnának egy fagyizáshoz. Természetesen mindketten igent mondtak és 10 perc múlva találkoztunk a kapunk előtt.
- Márknak van öccse? - nézett rám kérdőn Jazz, miután megmutattam nekik a Márktól kapott SMS- t.
- Úgy tűnik - vontam meg a vállam.
- Ez azért elég fura. Nem bántásból
mondom, Lola, de ha a tesójára kéne vigyáznia, azt előre tudta volna. - mondta halkan Szabi.
- Úgy gondolod? - tettem fel neki fájó szívvel a kérdést, amire magamtól is tudtam a választ. Bólintott, és igaza volt.
Amikor a tér mellett sétáltunk el, Jazz ledermedt és értetlenül bámult egy irányba.
Követtem a szeme vonalát és teljesen összetörtem. Addigra már Szabina is észrevette, ő reagált először.
- Menjünk innen! - rángatott el az ellenkező irányba.
- Én oda megyek. - jelentettem ki és el is indultam.
- Ne! - rántott vissza Szabi.
- Miért? A minimum, hogy felpofozom! Hogy lehet ekkora szemét? - fakadtam sírva.
- Félreismerted. Ez a seggfej nem érdemel meg téged. - vigasztalt Jazz.
- Nem is kellek neki. - szipogtam.
- Figyelj, most visszamegyünk hozzátok, csinálunk popcornt és megnézzük a Szex és New York - ot. Na? - mosolygott rám Jázmin. - Hamar kivered a fejedből.
Ez mind olyan gyorsan történt. Amikor megláttam Márkot egy másik csajjal, ki tudtam volna rohanni a világból.  Aztán máris a szobámban ültünk és pattogatott kukoricát zabáltunk. Hát nem nekem vannak a legjobb barátaim?
Miután vége lett a filmnek, neki kellett állnom pakolni, ugyanis holnap indul a gép Londonba. Két óriási bőrönddel tértem vissza a szobába, ahol Sz és J már jó nagy rumlit csinált.
- Hol van az a báliruha amit még a nyáron vettél? - kérdezte Jázmin, miközben tovább dobálta ki a cuccaimat a gardróbból, mint kiderült, az egyetlen ruhámat keresve.
- Nem lett volna egyszerűbb megkérdezni, mielőtt szétszeded a szobámat? - forgattam a szemem, mert bàr elköltözöm, de attól még, ha haza jövök, itt fogok lakni.
- Jólvan, de mutasd már meg! -  sürgettek mindketten.
Kisétáltam az ajtón és a konyha felé vettem az irányt.
- Nem mondod komolyan, hogy a konyhában tartod? - röhögött Szabi. Lenéző pillantást vetettem rá, majd fellengettem a kulcsokat a kezemben, amiket a konyhabútor egyik kiálló cuccáról akasztottam le. Visszasétáltam a szobába és megszólaltam.
- Eme kulcsot, ha megfelelő lyukban helyezem el, feltárja vörös rongyom rejtekhelyét.
Szabiék a földön fetrengtek a röhögéstől, én pedig csatlakoztam hozzájuk. Nem sokkal később a nevetés átalakult sírássá.
- Úgy fogtok hiányozni! - zokogtam hisztérikusan, ők meg megöleltek.
- Te is nekü_nk - csuklott el Jazz hangja.
Tíz percig egymáson feküdve, szétsírt szemekkel gyászoltuk a holnapot. A ruháról meg is feledkeztünk.
- Na, most érdekel titeket vagy nem? - tettem fel a kérdést a ruhára célozva.
- Ühüm - törölte meg a szemét Jázmin.
Előhúztam az ágyam alól egy dobozt, amiben a legféltettebb kincseim voltak, és kulcsra zárható volt. Ebben tartottam a ruhát is. Most megfogalmazódhat benned az a kérdés, hogy ha olyan fontos nekem ez a doboz, miért a konyhában tartom a kulcsait. Nos, egyszerű. A szüleim nem tudnak róla, így azt is csak egy egyszerű kulcsnak tekintik.
Óvatosan kivettem belőle a SELYEM! anyagot, majd visszacsuktam a doboz tetejét. Széthajtogattam a ruhát és elterítettem az ágyon.
- Itt van. - mondtam, bár felesleges volt.
- Ez.. Ez.. Gyönyörű! - nézte megbabonázva a ruhát Szabina. - Mikor veszed fel?
- Különleges alkalomrs tartogatom. Valami gála, vagy ilyesmi. - vontam meg a vállam.
- Akkor mindenképpen vidd magaddal! - tanácsolta Jazz.
Bólintottam, majd folytattuk a bepakolást. Hét órára készen is lettünk.
- Tényleg köszi, mindent! - néztem hálásan rájuk.
- Áhh ugyan. - legyintett Sz, majd megölelt.
Kikisértem őket a kapuig.
- Vigyázz magadra! - nézett rám szomorúan Jázmin.
- Úgy lesz. És ne feledjétek a jegyeket, amiket ma adtam! Bármikor kijöhettek hozzám.
Szabina halványan elmosolyodott.
- Aztán nehogy bepróbálkozz Zayn- nél, ő az enyém! - nevetett fel.
Egyszerre öleltem meg őket, ez volt az úgynevezett "NAGY ÖLELÉS".
- Sziasztok! - köszöntem el utoljára.
Pár perccel később már csak a távolodó alakjukat láttam. Beszaladtam a házba és ledobtam magam a kanapéra. Holnap Londonba megyek!
Ez volt a randiruhám: (az írást ne nézzétek, nem tudtam leszednixD :)) )