5. nap - Suli

Szóval itt a következő rész első része. :D Csak, hogy kínozzalak titeket. :) Viszont, a hétvégén jön az 5/2. Jó olvasást.

Szeptember 5., péntek

   Ezt nem tehetik velem! Nem megyek el! NEM! Jó, tehát mielőtt szétáztatom a klaviatúrát próbálok mindent leírni. Szokásosan indult a nap. Vagyis a mostani szokás szerint. Meleg reggeli, kocsikázás stb.. Egész jó idő volt a reggel, de azért érezni, hogy megyünk be az őszbe. A felsőm fölé került egy vékony pulcsi. Egy réteggel több, de ez egyáltalán nem zavart. Nem vettem észre semmit sem anyán, sem apán. Jó, az furcsa volt, hogy apu is otthon volt. ,,Komolyan, már senki nem jár dolgozni!?" gondoltam. Mindegy, biztos szabit vett ki. Mármint nem vette ki a Szabit. Hahaha. Még rossz kedvvel is van erőm a hülye viccekre. Tehát hárman indultunk el. Ezt sem értettem, de azzal magyarázták, hogy dolguk van. 
- Hivatalos papírok. Tíz év múlva érteni fogod. - magyarázta apa.
- Most is tudom mi az. - morogtam, mert utálom, ha lenéznek.
Odaértünk az iskola kapujához, mire anyu megfogta a kezem, és mélyen a szemembe nézett.
- Suli után a legelső busszal gyere haza, beszélnünk kell.
- Ööö. Oké. - válaszoltam zavartan - Sziasztok!
- Szia, Lola! - mosolyogtak rám mindketten.
   Mikor beléptem az osztályterembe Peszleg próbálta halkítani az osztályt. Most nem volt szerencséje, mert amikor Jázminék megláttak, nekem is elkezdték mesélni, hogy milyen jó volt tegnap.
- Jujj, képzeld! Szabival tegnap elmentünk a Claire's - be! Annyi One Direction-os cucc van ott! Maga volt a mennyország! Legközelebb te is jössz. - kacsintott Jazz.

- Hát persze! - nevettem fel.
- Nézd, vettünk öt karkötőt. Ebből egy jut neked. Vannak tollak, ja meg egy bögre. De az az enyém, hihi. - folytatta Szabi. 
Eközben Peszi folyamatosan ültette le az embereket. Mire hozzánk ért, már nem kellett semmit mondania. Rögtön ráhuppantunk a székünkre. 
- Na, most, hogy mindenki figyel. - kezdte, szúrósan végig nézve az osztályon - Amint tudjátok, minden nyolcadik év végén az osztályok táncolnak. Nektek most jött el ez az év. Az első próba jövőhéten lesz, addig is alkossatok fiú - lány párokat. Laurát ne számoljátok. 
- Mi van? Én mit fogok csinálni? - kaptam fel a fejem.
- Nem fogsz táncolni. - válaszolt egyszerűen. 
- Elnézést, de már mért ne táncolnék? - kérdeztem idegesen.
- Mert nem leszel itt. 
Jazz és Szabi kétségbeesetten nézett rám. Egy fejrázással jeleztem, hogy én sem tudok semmit. De rossz érzés kerített a hatalmába. Miért nem leszek itt a ballagásomon? Csak reménykedni tudtam, hogy valami félreértés van.
- Érthetőbben? A szüleim biztos szóltak volna, ha elutazunk. 
Aztán eszembe jutott. ,,- Suli után a legelső busszal gyere haza, beszélnünk kell." 
- Nincs kedvem ezen vitatkozni! Laura ne álljon párba senkivel, mert nem fog táncolni. Ennyi! Folytassuk... 
   Az osztályfőnöki órákat szeretnem kéne, de most csak lehetetlen gondolatok cikáztak a fejemben. Elkezdtem magamban összerakosgatni a tényeket. Tehát, kaptam egy újságot, amin szerepel a One Direction. Ez után anya nem megy dolgozni és minden körülöttem forog. Majd apa sem megy dolgozni, és hirtelen bejelentik, hogy beszélniük kell velem. De ez nem állt össze. 
- Lala. - szólított meg egy hang.
- He? - riadtam fel a gondolom közül. Márk állt előttem. - Bocsi, csak elgondolkodtam. - pirultam el.
- Semmi - mosolygott - Kár, hogy nem leszel itt. Táncolhattunk volna. 
- Ja, aha tényleg - vörösödött be véglegesen is a fejem. - Én sem tudom, hogy hol leszek. - nevettem fel zavartan. - Úgy tűnik, a szüleim elfelejtettek valamiről szólni.
- Tényleg úgy tűnik. De amíg itt vagy, találkozhatnánk. 
- Minden nap találkozunk. - értetlenkedtem, aztán leesett. - Ó, hogy úgy (kezdett megint színt váltani a fejem) ööö persze. Mikor?
- Majd írok. -  kacsint, majd oda ment Bencéékhez.
Hű, ez volt az egyetlen jó dolog a mai napon, de ez nagyon jó volt. Márk tipikus álompasi. Helyes, kedves, vicces és nem hülye. Titokban mindig is bele voltam zúgva, és most randira hívott! Hű! 
   A szünetekben még jó páran odajöttek hozzám kérdezősködni. 
- Szóval elmész? Vagyis nem mintha zavarna, csak nélküled nincs olyan ember akivel lehet vitázni.
- Igen? Mondjuk igaz. Nem nagyon beszélgettünk még, a vitázásokon kívül - erőltettem egy mosolyt Krisztára.
- Valamikor azért dumáljunk. Na szia!
- Helló! - intettem utána. 
Szabinának és Jázminnak ötvenszer elmagyarázhattam, hogy nem tudok semmiről. Közben vége lett a sulinak és rohantam haza. Nem is tudtam mi vár otthon...